Az alábbi kutatást a Wisconsini Orvosi Egyetemen (MCW), Milwaukee-ben végezték, együttműködve a Maharishi Univertsity of Management (MUM) egyetem Természetes Gyógymódok és Prevenció Intézetével.
A Transzcendentális Meditáció technikáját gyakoroló szívbetegek között közel 50%-kal alacsonyabb a szív- és agyi infarktus előfordulása és a betegségekkel kapcsolatos halálozások aránya.
A legelső ilyen irányú kutatási eredményeket az American Heart Association  kardiológiai szövetség éves gyűlésén tették közzé Orlandóban November 6-án.
A szív- és  koszorúér-betegségben szenvedők közül azok körében, akik a Transzcendentális Meditáció (TM) stresszoldó technikáját rendszeresen gyakorolták, közel 50%-al kevesebbszer fordult elő szív- és agyi infarktus és az ezzel kapcsolatos halálozás a nem meditáló kontroll csoporthoz képest. A kilenc éven keresztül végzett tudományos vizsgálat során 201 olyan nő és férfi életét követték, akiknél érszűkületet találtak a szívartériákban, a koronáriákban.
Közülük véletlenszerűen jelölték ki azokat, akik a Transzcendentális Meditáció technikáját gyakorolták, illetve azokat, akik a kontrollcsoport részeként – egészségmegőrzési oktatás formájában – a rizikófaktorokról kaptak részletes információt, illetve étrendi valamint testmozgással kapcsolatos tanácsokat, útmutatásokat. A vizsgálat minden résztvevője továbbra is rendszeresen szedte a felírt gyógyszereket és a megszabott szokásos orvosi kezelésekben ill. ellenőrző vizsgálatokban részt vettek.
A kutatási vizsgálat eredményei a következőek:
– A halálozás, szív- és agyi infarktusok tekintetében 47 százalékos a csökkenés.
– Átlagosan 5 Hgmm-rel alacsonyabb vérnyomásértékek észlelhetőek – ez az eredmény összefüggésbe hozható a különböző rosszullétek (szívroham, agyi infarktus) és a halálozások számának jelentős csökkenésével.
– A magas stressznek kitett csoportban a pszichológiai stressz jelentős csökkenését is észlelték.
A klinikai kutatást a National Institutes of Health és a National Heart, Lung and Blood Institute 3.8 millió dollárral támogatta. A kutatási vizsgálatokat a Wisconsini-i Orvosi Egyetemen végezték, Milwaukee-ben, együttműködve a Maharishi Univertsity of Management( MUM) egyetem Természetes Gyógymódok és Prevenció Intézetével.
Dr. Robert Schneider – az Amerikai Kardiológiai Kollégium tagja, a Természetes Gyógymódok és Prevenció Intézetének alapítója és intézményvezetője – szerint  a Transzcendentális Meditációval kapcsolatos korábbi kutatások már igazolták a TM vérnyomáscsökkentő hatását, valamint hatékonyságát a pszichológiai stressz ill. a szívbetegségek egyéb rizikófaktorainak mérséklésében.
Ez azonban a legelső olyan ellenőrzött klinikai vizsgálat, mely szerint a fent említett stresszoldó program hosszú távú gyakorlása csökkenti a klinikai szív- és érrendszeri esetek (mint pl. szívroham, agyi infarktus és az ezzel kapcsolatos halálozás) előfordulási gyakoriságát.
Dr. Schneider azt is elmondta, hogy a Transzcendentális Meditáció hatása – az eredmények tükrében – a vizsgálat során olyan formában nyilvánult meg, mintha a szívbetegségek megelőzésére egy újonnan felfedezett gyógyszercsoportot vezettek volna be.
” A mi esetünkben az új gyógyszerek a szervezet saját belső patikájából származnak, melyeket a Transzcendentális Meditáció gyakorlása stimulál” – tette hozzá.
Gyors tények a szív- és koszorúér-betegségekről:
– A szív- és koszorúér-betegség az Egyesült Államokban vezető haláloknak számít.
– Az American Heart Association adatai szerint évente közel másfél millió szívroham fordul elő az Amerikai Egyesült Államokban.
– Minden 34. másodpercben ér szívroham egy amerikai állampolgárt.
A szív- és koszorúér-betegség az egészségügyi kiadások között is vezető helyen áll.
– Évente több, mint 475 milliárd dollárba kerül a szív- és koszorúér betegségek kezelése.
– 100 000 dollár minden koszorúér-bypass műtét.
– 50 000 dollár egy koszorúér angioplasztikai beavatkozás.
– 30 000 dollár egy diagnosztikai szívkatéterezés.
– Évente csaknem 500 000 szív koszorúér-bypass műtétet végeznek és 1,3 millió koszorúéri angioplasztikai beavatkozást.
A stressz vélhetően jelentősen hozzájárul a szív- és koszorúér-betegségek kialakulásához.